2018. április 3., kedd

Husipusi

Ipszilon forduló, újratervezés, kövér gáz, férfi vécé.

Extrém tehetségesek a fiatal filmesek, mindig meghatározó moziélmény velük filmet nézni, az ő filmjeiket nézni, látni, hogy mennyi érzékenység van bennük, látni, milyen szépen nyúlnak egyes témákhoz. Látni olyan jeleneleteket, hogy holnap odaadnám érte a világ összes díját.

Hazafelé átjönni a kivilágított Lánchídon, Zámbó Jimmy-t hallgatni és közben emlékezni a képre, amikor Bambáné és kamaszkorú lánya, Maugli az udvari lakásból naplemente után kiálltak a gangra és barna sörösüveggel/csipszeszacskóval a kézben, műszálas pongyolában és frottírzokniban, kicsámpázott papucsban teljes átéléssel énekelték a király dalait. Közben végtelenül elégedetten bámulni a kivilágított belvárosra, boldognak érezni magam és szeretni minden fő- és mellékszereplőt.

2018. április 1., vasárnap

Mondd ki a követekzőt: μπαλόνι

Nekem megváltozik a gondolkodásom attól, ha pár napot délen töltök.

Rajongok Olaszországért. A Rómában töltött idő életem egyik legmeghatározóbb szakasza volt. Nem fogom elfelejteni azt az estét, amikor - miután lekéstem egy repülőt - először besétáltam a kivilágított Velencébe. Vagy azt, amikor először megláttam a firenzei dóm homlokzatát és levegőt venni is elfelejtettem. Persze a dél, az Nápolynál kezdődik, a vödrök és a hokedlik között valahol.

Athén nem szép város. Össze sem lehet hasonlítani Rómával. Az Akropolisz miatt egyszer érdemes elmenni oda, de összességében nem egy turisztikai paradicsom. Persze kérdés, kinek mi a fontos, ki mit keres egy városban. Én megtaláltam Athénban azt, amire vágytam, akkor is, ha ronda. 

Az olaszok elegánsabbak, vasaltabbak, azt hiszem, igényesebbek is, de az biztos, hogy sokkal keményebbek. Jóval konfrontatívabb és öntudatosabb nép, mint amilyennek a görög tűnt és azzal együtt, hogy imádom az olaszokat, vérre menően össze lehet veszni velük egy perc alatt.

Kicsit sajnáltam a görögöket, valószínűleg nem tett jót az önbizalmuknak az elmúlt időszak. Tapintható volt a szegénység, elhagyott lakóházak tömkelege törött ablakokkal, lepukkant, felújításra szorolú épületek, töredezett burkolatok, viszonylag sok hajléktalan és koldus, rengeteg öreg autó és meglepő olcsóság. Egy példa: a belvárosban vacsora, bárányborda grillezett zöldségekkel, muszaka, tzatziki, almalé, ásványvíz, 1 pohár vörösbor és 23 eurós számlát kaptunk. A belvárosi négycsillagos hotel szuperior szobája panorámával, nagyon korrekt reggelivel, adókkal, mindennel együtt négy éjszakára két főnek 420 euró. Adtak egy mobilt is, amiről ingyen hívhattuk egész Európát - Magyarországot beleértve - és korlátlan adatforgalmával magunkkal vihettük várost nézni.

A legfontosabb élményt - mint nekem úgy általában - az emberek jelentették. Első nap nem tudtuk, hol kell kimenni a metróból, majd körülbelül tíz másodpercen belül ott termett egy férfi (egyébként ez feltűnő volt, az utcán mindenhol férfiak voltak; sokkal több férfi, mint nő), aki megkérdezte, hogy eltévedtünk-e, majd elmagyarázta, hol kell felmennünk a hotelhez. Egyik délután eleredt az eső, így hát beültünk egy kajáldába (ahol kokoretsit ettem - erre nagyon büszke vagyok). Az emeleti teraszon vártuk, hogy elálljon. Már vagy fél órája ültünk ott fizetés után, de senki nem nézett ránk ferde szemmel, senki nem jött oda egy hangsúlyos "hozhatok még valamit" kérdéssel. Mivel lehűlt a levegő, kértünk két meleg teát, meleg tea azonban ezen a helyen nem volt. A pincérlány kis gondolkodás után felajánlotta, hogy ha szeretnénk, akkor hoz nekünk két teát a szomszéd kávézóból. És halál komolyan fogta magát és átment a szomszédba két teáért és felhozta nekünk. Oké, hogy tett rá valami extrát, de én nem tudom elképzelni, hogy itthon egy kajáldában felajánlja a pincér, hogy hoz nekem teát a szomszéd kávézóból. Pedig miért ne hozhatna? 

Egyik vacsoránál a görög betűk összeolvasásával kísérleteztünk. Megkérdeztem a pincérlányt, hogy hogy ejtik azt a szót a falon, mire fogta magát, hozott egy számlatömböt és a komplett görög ábécét, a betűk neveivel és kiejtésükkel leírta és elmagyarázta a legfontosabb kiejtési szabályokat. Mindeközben - csak úgy mellesleg - kifélézett nekünk egy halat. Egyik este a városban jövet-menet belefutottunk egy ételosztásba, ami - mint később kiderült - nemcsak ételosztás volt, hanem mozgó könyvtár és mozgó mosoda, sőt angol nyelvoktatást is biztosítottak a helyi rászorulóknak. Egyháztól és politikától független, helyi civil kezdeményezés. Belefutottunk egy tüntetésbe is, ahol egy résztvevő szociális munkás nő elmondta, hogy a fogyatékkal élők igen nehéz helyzetben vannak a munkaerőpiacon és részben emiatt, részben a rövid távú munkaszerződések okozta egzisztenciális bizonytalanság miatt mentek ki az utcára. Hazafelé jövet a taxis nem beszélt nyelveket, de fogta az iPad-ját és egy fordítóprogrammal végül csak elmondta, hogy sajnálja, hogy nem beszél nyelveket és nagyon jó utat kíván nekünk hazafelé, reméli, hogy jól éreztük magunkat. Amikor látta, hogy a hátsó ülésen leveszem a széldzsekimet, abban a pillanatban lehúzta az ablakokat, hogy jöjjön be egy kis levegő. Ilyen apróságok. Fontos apróságok.

Hozzá kell tennem, hogy hiába a szegénység és a lepukkantság, a hajléktalanok nem voltak büdösek. Budapesten a legtöbb hajléktalan olyan büdös, hogy nem lehet megmaradni a környezetükben. Nem volt kosz. A piac környékén volt, de a piac mindenhol koszos kicsit, de ezt leszámítva egyáltalán nem volt szemét az utcán. Hazafelé az Üllői út sokkal szemetesebbnek tűnt. Nem tudtam bemenni egy olyan elcseszett kis kávázóba sem, ahol ne lett volna kulturált mosdó. Mindenhol volt wc-papír, szappan, meleg víz és kéztörlő. Egyetlen egyszer sem éreztem úgy, hogy mindjárt kikapják az iPhone-t a kezemből. És bár a NÉBIH szerintem pillanatok alatt elájult volna a húspiactól, még a kokoretsi után sem tudtam semmilyen tünetet produkálni, pedig én rendesen kísértem a sorsot ezeken a helyeken. Egyedül a inszekt food az, ami szóba se fog jönni soha, mert az annyira undorító, hogy még a gondolatától is majdnem hányok.

Nagyon jó, hogy ennyi mindent elmesélek, de a lényeg sajnos nincs benne. A legfontosabbat nagyon nehéz megfogalmazni. A legfontosabb a mosoly. A szeretet. Az összetartás. A csapatmunka. A jó hangulat. A jóindulat. A barátok. Az ismerősök. A lazaság. Hogy felhívod telefonon. Hogy beköszönsz. Hogy szólsz két jó szót. Hogy az emberek próbálják kellemesebbé tenni maguknak az életet azzal, hogy egyszerűen csak jó fejek. Mert miért ne így, ha lehet így? Mert miért ne énekelgessen, miközben süti a halat? Hogy nem a komplexusaik rabjaiként, gonoszan, gáncsoskodva, rosszindulatú pletykákat terjesztve, kárörvendőn, kártékonyan, az életüket folyamatosan mérgezve élnek, hanem egyszerűen csak mosolyognak, kimennek a napra, leveszik a pólójukat, lebarnulnak, megszólítják a másikat, segítenek, ha tudnak, viccelnek, jókat zabálnak, röhögnek, szeretnek. Én most (újra, mindig) komolyan egy másik emberként jöttem vissza délről és ezúttal megpróbálok a végsőkig küzdeni azellen, hogy elrontsa a jókedvemet ez a kártékony magyar mentalitás. Én olyan emberekkel akarom tölteni az időt, akik mosolyognak, akik szeretnek, akik felhívnak, akik beugranak egy teára, akik írnak egy SMS-t, akik szólnak két jó szót, akikben megbízhatok, akikre számíthatok. Legyen gyerekkori barát, új ismerős, a hentes vagy a parkolóőr. Amikor pedig érzem, hogy fogy a lendület, gondolkodás nélkül meg fogom venni a repülőjegyeimet. Egyszerűen az életem függ tőle, most már biztos vagyok ebben.

Nagyon fontosak a szociális kapcsolatok, minden ettől függ. Egyszer olvastam valami hülye cikket, hogy a hosszú élettartam nem a rendszeres testmozgással, a diétával, de még csak nem is a cukorbetegséggel, a vérnyomással vagy a koleszterin szinttel mutatta a legszorosabb összefüggést, hanem a szociális kapcsolatokkal. Hát ez is érdekes, de az igazán fontos az, hogy mennyivel elégedettebb vagyok és mennyivel jobb a közérzetem, ha nyüzsögnek körülöttem a kis bohócok. De erről biztos fogok még írni, mert ez sokkal fontosabb téma annál, mint ami teret itt kapott.

A könyvtár.

Szűk ötszáz évvel Jézus és ezerötszáz évvel a nomád magyarok
vérszerződéses-jurtás bohóckodása előtt itt már etikai kérdéseket feszegettek,
miközben éppen az Antigonét vitték színre.

Ez azért elég impozáns.

A Poszeidónnak és Athénének ajánlott Erechtheion.
Megtanultuk az oszlopokat is végre, ez ión.

Pipacsok, imádom a pipacsokat.

Szóval Athén a szebb részein ilyen.

A kevésbé szép részein meg ilyen, bár ezt az épületet imádtam.
Van egy kis barna lejárat jobbra, ott kell lemenni és egy 128 éves
pinceéttermet találunk odalenn.

Imádom a régiségboltokat is, illetve a kacatokat.
Látványtervező szakra adom be mégis.

Kiskutyát, kakast, mindent lehetett venni az utcai árusoktól.

A hűtési lánc biztosítása alapvető a romlandó élelmiszerek szállítása és tárolása során.
De fehér köpeny, az van.

Most még csak 20 fok volt, de mi lehet itt júliusban?
Egyetlen hűtőpultot sem láttam az egész csarnokban.
De legalább a halak jégágyon voltak.

Szegény ember tehene a kecske. Jelen esetben birka.
Ne hagyjátok magatokat!

*****

Egyéb rövidhíreink: 

Segítettem egy stábnak a forgatásban (azzal, hogy színészeket fuvaroztam) és extrém módon élveztem. Sőt, nagyon kedvesek és barátságosak voltak velem és a rendező azt mondta, hogy már az egész stáb számít rám és a következő filmbe is várnak, ha ráérek. Persze, hogy ráérek. 

Rendkívül jó fejek a munkahelyemen és abszolút tolerálják mind az érthető, mind az érthetetlen/nemnormális érdeklődéseimet és igényeimet és ennél többet azt hiszem, nem kívánhatnék tőlük. Sőt, egy picit mintha még bírnák is ezt a dolgot. Nagyon szeretem őket és nagyon hálás vagyok nekik ezért.

Azt hiszem, találtam megoldást a társadalmi hasznosság kérdésre is.

Csinálgatom a honlapot is, gondolkozom rajta, tervezgetem, de még nincs kész. Nagyon nincs. Egyrészt nincs még neve, mert nem annyira könnyű jó és még nem foglalt domaint találni. Ami nekem tetszik, az vagy elég nagyképű, vagy másoknak nem tetszik és egy befolyásolható kis hülye vagyok. De szeretném, hogy épülgessen az is. Remélem, nemsokára már onnan jelentkezem.

2018. március 26., hétfő

Ezt akarom

Amikor elmegyek délre, mindig ugyanazokra a dolgokra ébredek rá.

Az egyik, hogy lehet egy kicsit lazábban. Lehet sokkal lazábban. És mennyire jobb sokkal lazábban. 

És milyen kár, hogy a saját oktalan, felesleges, túlzó és kártékony, önmagunkkal és másokkal szemben felállított elvárásaink/várakozásaink és korlátaink sokszor teljesen sótlanná, humortalanná, unalmassá (sőt idegesítővé) tesznek minket és hogy ezek az elvárások valójában csak a saját ótvaros kis életünknek a pótcselekvései. Felesleges töltelék. Ha nincs problémád, csinálj magadnak.

Jó, és akkor ezt most írjuk le így is:

És milyen kár, hogy a saját sokszor oktalan, felesleges, túlzó és kártékony, önmagammal és másokkal szemben felállított elvárásaim/várakozásaim és korlátaim sokszor teljesen sótlanná, humortalanná, unalmassá (sőt idegesítővé) tesznek engem és hogy ezek az elvárások valójában csak a saját ótvaros kis életemnek a pótcselekvései. Felesleges töltelék. Ha nincs problémám, csinálok magamnak.

Most Görögországban vagyok. Még soha nem voltam, pedig imádom a görög konyhát, ennek megfelelően az Akropolisz helyett ma a helyi piac egyik csücskében lévő, családi vállalkozásként üzemelő kispiszkosban ettük a salátákat a grillezett lazaccal és rákokkal. A sűrű görög joghurtban nem szégyellik a fokhagymát szabadjára ereszteni, a könnyű olívaolaj és a juhtejes feta összekacsint az édes paradicsommal, a forró rákpáncél égeti az ujjam és közben gyanúsan közelről oboaszó hallatszik. Arra jár egy csóró fazon és én nem tudok ellenállni a képnek, ahogy a rongyos gatyájában fújja az oboát a kecskefejek és olívás hordók között. Persze, hogy kap egy kis aprót.

Tetszik Görögország, jövök még. Nagyon kellemes tapasztalataim vannak az emberekkel és egy jótanács: ha egy lánynak éppen megcsorbulna az önbizalma, jöjjön ide haladéktalanul.

Annyira szeretném teleszívni a tüdőmet ezzel a meghittséggel, emberséggel, jófejséggel, jószándékkal, kedvességgel, hogy ha hazamegyek, ne rágja szét a lelkem a hideg szél és annyira szeretném megtanítani az agyamnak ezt a mediterrán nyugalmat és lazaságot, hogy ha hazamegyek, ne rágja szét a hétköznapjaimat a teljesítménykényszer és a komparatív butaság.

Annyira szeretném hazavinni a Fiúnak ezt a kellemes, meleg levegőt, ezt a jókedvet, ezt a humort, ezt a szelídságet, de főleg ezt a szeretetet, amivel itt fel tudok töltődni. Annyira szeretném, ha tudná, hogy az életben mennyi isteni dolog van a biftekitől a carpaccióig és hogy ezeket élvezni kell minden fölösleges sallang nélkül. Hogy léteik a jókedv, a humor, a szelídség és a szeretet. Így együtt, minden kártékony szarság ellenére, azzal együtt, afelett, azelőtt, annál jobban.

2018. március 4., vasárnap

Félúton

Nagyon szép honlap lesz, reményeim szerint sokkal érdekesebb, sokszínűbb, élettel telibb tartalommal, mint amire ez a blog valaha is lehetőséget adott. Nagyon izgalmas, én már várom, hogy elinduljon, de az még nem holnap lesz.

Úgyhogy ne aludjatok, hiszen mindjárt itt a tavasz és vele együtt az új online tér és közösség.

Jó lesz.

2018. február 14., szerda

Pár szó a tegnapról és a tervek

Megszerveztük az első találkozót.

Nagyon örülök annak, hogy aki eljött - és akivel tudtam azóta beszélni - szuperlelkesen és egyértelműen pozitívan nyilatkozott a beszélgetésről. Bízom benne, hogy nem csak én éreztem jól magam, de elég szigorú, objektív személyek is elismerően biccentettek a végén, meg vagyok elégedve.

A blogon kívül egyébként semmi előszele nem volt sehol ennek az összejövetelnek és végül elég szerencsétlen módon kevesebb mint egy héttel a kitűzött dátum előtt szóltam viszonylag korlátozott számú embernek. Már ekkor éreztem, hogy jó úton járunk, hiszen a meghívóim is igen sok lelkes reakciót váltottak ki. Jónéhányan jelezték, hogy mindenképp jönnének, de ez a kedd már nagyon közel van és nem tudják magukat szabaddá tenni, de mindenképp szóljak legközelebb is. Még facebook live stream és skype-os csatlakozás igénye is felmerült, ilyet azonban én egyelőre nem akarok, ez a kör legyen offline, kameráktól mentes.

A februári havaseső és a sok hülye munkahely is keresztül húzta néhány jelentkező terveit, mindennek ellenére szerintem egy teljesen kellemes csoportlétszámot hoztunk össze, kicsit tartok is tőle, hogyan tudjuk majd jól kezelni azt, ha megnő a létszám. Bízom benne, hogy menni fog ez is.

Nagy örömömre még a felkért hozzászólók is jelezték, hogy ha lehet, akkor később is jönnének, akár vendégként, akár szakértőként. Hát persze, hogy lehet.

Valójában az egyetlen, amit sajnálok, hogy le kellett zárni, amikor elérkezett az idő, de hát ez egy ilyen műfaj.

A sok érdeklődő és az első összejövetel pozitív tapasztalatai egyértelműen abba az irányba visznek tovább, hogy menjünk ezzel, legyen még, csináljuk, mert ez jó. 

Már van egy csomó ötletem, hogy milyen témákat dolgozhatnánk fel a jövőben és egy csomó technikai kérdésen is gondolkoznom kell, de örömmel teszem, mert úgy látom, hogy van értelme.

Akik a blog olvasói közül jöttek, nekik itt tudom megköszönni a részvételt.

2018. február 7., szerda

Kedden találkozunk!

Lett egy tök jó fej történészünk, aki nagy örömmel vállalta, hogy eljön, a latintanárnő is érdekesnek tartotta a felvetést és szívesen jön, a társadalompszichológus pedig már korábban jelezte, hogy ő is jönne. 

Szerintem jó csapat lesz, mind a hárman nagyon lendületes, jó fej, fiatalos emberek és mind a hárman lelkesen jönnek el, én azt gondolom, hogy jól jártunk velük. Szerintem jól fogjuk érezni magunkat.

A pontos időpont:

2018. 02. 13. 18:00. 

Kérlek Titeket, hogy ha lehet, próbáljatok pontosan érkezni, nyilván a dugót meg a vis major helyzeteket nehéz kiszámítani, de amennyire lehet, igyekezzünk.

A cím: 

Új Nemzedék Központ
1053 Budapest, Királyi Pál u. 6.

Egy brutálisan jó csokibolt van mellette, én a helyetekben sose mennék be.
Aki kocsival jön, számítson rá, hogy nem könnyű a környéken parkolni, cserébe vannak parkolóházak és tekintettel a 440 Ft/óra utcai parkolásra, azzal nem járnak rosszul.

A galérián leszünk, vannak rendes székek és babzsák fotelek is, az egész egy modern, fiatalos, kellemes kis hely, én többször megfordultam már ott és a helyiek is nagyon segítőkészek mindig mindenben.

Gyertek, jó lesz.

Ha jelzitek nekem fixen, hogy jöttök-e, annak örülök.

indiaikenyerlepeny@gmail.com

Illetve lassan talán elkészül majd egy másik, kicsit professzionálisabb honlap is.

2018. február 5., hétfő

Az első alkalom

Nem ért különösebb meglepetésként, hogy - ezen a téren abszolút kezdőként - nem várt nehézségekkel szembesültem. Történész fronton több alkalommal eljátszottuk azt, hogy valaki napokig (hetekig) tűzben tartotta a dolgot, majd visszalépett, szóval a szűk keresztmetszetünk egyelőre a történelem.

Ma este kaptam egy nagyon ígéretes telefonszámot, amit holnap fel is fogok hívni, de ha szerdáig nem sikerül lefixálnom a részvevőket, akkor el fogom halasztani az első alkalmat. 

Tanulunk belőle, legközelebb felkészülök arra is, hogy több lábon álljunk.

Eddig egyébként elég jó reakciókat váltott ki az egész programnak az elképzelése, szóval merek benne reménykedni, hogy alapvetően jó úton járunk és jó lesz ez, de ehhez kelletek Ti is.

Annak pedig nagyon fogok örülni, ha a blog felületéről várható vendégek - akik komolyan gondolják, hogy eljönnének - jelzik részvételi szándékukat, ugyanis másik helyszínre lesz szükségünk, ha 10-15 fő feletti vendéggel számolok.

Szerda este jelentkezem a fejleményekkel.

2018. január 23., kedd

Folyamatban

Folyamatban vannak az előkészületek, a szakértőknek kiment az e-mail, első körben a február 13-ra lövünk, 18:00 órára. Nyomós okkal még változhat az időpont, de próbáljatok meg hangolódni rá.

A 2. témával indulnánk.

Friss információ:

A szociálpszichológus* máris elfogadta a meghívást, ennek nagyon örülök.
A nevét nem írom ide, mert nem tudom, mennyire érzékeny az online megjelenéseire és nem biztos, hogy ez a blog jelen formájában számára kívánatos kontextust jelent, de annyit elárulok, hogy az MTA tudományos segédmunkatársa, kutatási területei a nemzeti identitás narratív konstrukciója és a kollektív áldozati szerep.

A történészre és a latinosra még várunk.

* Úgy gondoltam, hogy ehhez a témához nagyon jó lenne megkérdezni egy társadalompszichológus véleményét is.

2018. január 11., csütörtök

Témaválasztás

Jó, akkor mondom én.
Első alkalomra két témán gondolkozom, érdekel, hogy melyikre van nagyobb igény.

1. Atomenergia vs. megújuló energia. 
Előnyök, hátrányok és mi a baj/van-e baj Paks 2-vel.* 
(Egy fizikust, egy környezetvédőt és egy energiagazdálkodással kapcsolatos szakembert hívnék meg.)

2. Európa ma és a Római Birodalom másfél évezreddel ezelőtt. 
Gyakran elsütött analógia, de valóban lehet-e párhuzamot vonni? Milyen problémákkal küzd ma Európa és mibe bukott bele annak idején Róma?
(Egy brilliáns latintanár - az én volt latintanárom -, egy történész és egy Európa szakértő lenne a vendég.) 

Továbbra is fenntartom, hogy ha valakinek van témajavaslata, ne habozzon elküldeni nekem itt, vagy e-mailben (eddig kettő darab e-mailt kaptam, csupa jó ötletekkel).  

* Tudom, hogy mi a mainstream, de többek szerint - szerintem sem - azért nem olyan egyértelmű a válasz.

2018. január 7., vasárnap

Első téma

Február közepére lőném be az első alkalmat, amire egy ilyen kis bemelegítés jellegűként gondolok. Lesz egy csomó buktatója, mindenesetre induljunk el, nagyon számítok mindenki aktív (vagy passzív) részvételére. Részletekkel később jelentkezem.

A témaválasztás kapcsán is vannak ötleteim, de kíváncsi vagyok, hogy van-e valami, ami kifejezetten érdekelne itt többeket, úgyhogy ha valakit feszít a kíváncsiság, ne fogja magát vissza.

2018. január 2., kedd

Következő lépés

Jó, ha valaki még nem jelezte, hogy érdekli, akkor jelezze, de közben felteszem a következő kérdést.

Van egy hely a belvárosban, ahol már többször jártam és szerintem kezdetben teljesen alkalmas lenne erre a célra, a Ferenciek terétől másfél perc.

Nem az én helyem, de valószínűleg meg tudom őket győzni arról, hogy nagyon szuper ötlet odaadni nekünk alkalmanként a helyiséget.

Annyi kis gond még van velük, hogy hivatalosan hatig vannak nyitva, de ez is puhítható. Szóval jó eséllyel elérem, ha kell, hogy hétig-nyolcig tudjunk maradni.

Hétvégét nem akarok, arra gondoltam, hogy hétfő vagy kedd lenne, 18:00 órai kezdés és akkor ha mondjuk 1,5 órában gondolkozunk, akkor kulturáltan beleférünk nyolcig.

Ez mennyire működhet?