2017. június 17., szombat

Benzinmotoros 4 ütemű motoros rotációs kapa 6 kapataggal eladó

Az baj, ha este rám jön a vehemencia, mert általában akkor szoktam olyan dolgokat írni, amiket nem illik ebben a szuperszabad társadalomban. Asszem még régen a cigányokról is este írtam, aztán azon nyomban náci lettem. Akkor most már elmondom, hogy a szűk családomnak van cigány tagja (mekkora poén, mi?) és a kocsimban időnként a Káde shukár szól, miközben beparkolok a Porsche és a Maserati közé (és én ezt kifejezetten élvezem), szóval örülök, amikor kioktat a toleranciáról valami seggfej, de nyilván be kell pózolni a gittegyletbe és ha azt mondom, hogy elegem van a nagypofájú, elkurvult, terrorista fővárosi cigányokból, akkor gyorsan le kell nácizni, ez a legkönnyebb. Elég nagyvonalúan osztogatjuk ezt a jelzőt. Hogy egyébként én vagyok az, aki éveken át karácsonyi ajándékot gyűjtöget a szerencsétlen, csóró, már előre elcseszett életű vidéki pujának, az nem számít, itt már tényleg csak a duma számít. Az is lehet, hogy nem hangsúlyozom ki eléggé, mennyi tolerancia zubog az ereimben - mert azt nagyon kell szemléltetni, hiszen attól leszek emberséges. Nem attól, hogy a kurva hidegben Csepelen ácsorgok a Lackóval egy órát, mire el tudjuk vinni a bazi nagy zsákokban a cuccot, mert az engem oktató pózőrök valahogy pont nem szoktak ráérni ilyenkor. Na mindegy, haladjunk.

Az új munkahelyemnek (ami már nem is új) az az egyik előnye, hogy szignifikánsan nagyobb gyakorisággal fordulnak meg jó fej betegek, mint az előző munkahelyemen. Elég sok a művész, akiket különösen imádok (főleg, ha kapok koncertjegyet), a múltkor is volt egy, akivel azonnal átbeszéltem az egész életemet és felajánlotta, hogy elirányít énektanárhoz. Engem. Azt kell tudni az én hangi adottságaimról, hogy a hangterjedelmem három és fél hang a jobb napokon, továbbá hiába hallom, hogy hamis, egyszerűen nem sikerül a tiszta hangot kiadnom. Ha beleszakadok sem. Anyukámnak baromi jó hangja volt régen, amikor elmeséltem neki, hogy el kéne mennem énektanárhoz, olyan fél percig röhögött a telefonban, majd azt mondta, hogy kicsi drágám, hát menjél. Na de komolyra fordítva a szót, félig biológiai, félig művészeti kísérletem lenne, hogy tényleg teljes hulladék vagyok, vagy csak nagyon képzetlen. Nyilván nem leszek egy Montserrat Caballé, de engem tényleg érdekel, hogy egy ekkora selejtből ki lehet-e préselni vállalható hangokat technikával.  Úgyhogy lehet, hogy elmegyek. Legalább röhög egy jót szerencsétlen tanár.

Olyan is volt a múltkor, hogy jött egy csaj és amikor megfordultam a kis pörgőforgó székemen, ez* jutott eszembe. Elég egzotikus volt a stílus, de már vagyok annyira profi, hogy egy rezdülés sem látszik ilyenkor az arcomon. Meg hát igazából nem rajta röhögtem volna, hanem az Ujj Zsuzsin, akihez kedves emlékek kötnek bolondos ifjúságom éveiből.

A Fiú meg újabban azzal idegesít, hogy elmegy egy hónapra Angliába, aztán meg kitalálja, hogy mégse, aztán két nap múlva meg előáll, hogy inkább két hónapra megy Koppenhágába, jó, hogy nem az Északi-sarkra akar költözni. Én is állandóan kapok mindenféle e-maileket, hogy hova menjek egymilliárd forintért orvosnak, de mivel ezek többnyire észak-skandináv kisvárosok vagy Szaúd-Arábia, így sose fanyalodtam még rá. A múltkor pont Dániában lett volna állás, megnéztük a Fiúval a térképen és annak a kis északra benyúló földdarabnak a legészakibb csücskén volt a hely. Mondtam is a Fiúnak, hogy én a második hétvégén felvagdosnám az ereim egy ilyen helyen, nem tudnak annyit fizetni, hogy jólérezzem magam, de mondjuk a negyven fokban csadorba burkolt milliárdosoktól sem jövök hangulatba. Ellenben Calabriától a messzemenőkig hangulatba jövök és ha még sokáig provokál a Fiú azzal, hogy hova megy és meddig, hát állítom, hogy meglépek Calabriába egy időre és eszem ágában sem lesz telefont vinni. Enyhítő körülmény, hogy a cége most terjeszkedik éppen Nápolyban és szóba jött a relokáció lehetősége. A Positano-Vezúv-Sorrento-Capri tengelyen és a nápolyi halpiacon, vagy éppen a spanyol negyed pizzériában és fagyizóinál már inkább el tudnám ütni a hétvégéimet, mint a tundrán. Ott mit csinálhatnék? Elmehetek zuzmót szedni. Kutyaszánon.

Most, hogy már nagy az arcom és ki merek menni az autópályára (már négyszer voltam!), kitaláltam, hogy laser vitorlázni fogok, mert az sport is és ki is kapcsol. Kicsit neurotikus vagyok újabban, ami elég rossz szokás, világ életemben agyfaszt kaptam a neurotikusoktól, úgyhogy talán elég volt. Mivel a víz, a nap és a szél a kis szerelmeim, továbbá neoprén cuccban és napszemüvegben feszíteni a parton önmagában élmény, kerestem magamnak egy sportklubot, ahol nem húznak le százhúszezer forinttal két hét alatt és ahol az edző tudja, mit beszél és már ő is tudja előre, hogy mennyire jól fog szórakozni a parton, amikor először szájon vágom magam a bumm-mal és beleájulok a Velencei-tóba. Na de komolyra fordítva a szót: ez egy egyszemélyes kis jolle (teht jókat lehet borulni is, ha a bummot megúsznám), ráadásul olimpiai hajóosztály, úgyhogy ha Tokió kicsit korai is lenne, de 2024-re még kvalifikálhatok.

* Sajnálom ezeket az obszcén zenéket, de annyira ótvar, annyira imádom.

2017. június 16., péntek

Kakukk

Én azt hittem, ez magyar.

(De azért ez is mennyivel jobban hangzik olaszul...)

2017. június 8., csütörtök

Nincs bocsánat

Ericsson-díjat kapott a Tanárnő. Tuti nem olvassa a blogomat (remélem), de azért álljon itt annyi, hogy gratulálok neki és reménykedem benne, hogy még sok-sok éven át lesz lehetősége beégetni a kuplungot. Kiváló tanár, sok mindenre csak most jövök rá. Örülök, hogy hat éven át tanított, kevesebb lenne most az életem, ha ez nem így történt volna.

2017. június 5., hétfő

Egy szobafestő a dugót húzza

Írtam egy tök hosszú bejegyzést egy csomó mindenről, aztán elmentünk falat mászni, fagyiztunk a Kopaszi-gáton, bevásároltunk, főztünk és nem tehetünk róla, de extrém jól főzünk, aztán sütöttem sütit és most itt az este, átfutottam a bejegyzésem és rájöttem, hogy egyetlen egy fontos dolog van benne.

Az, hogy méltatlanul keveset foglalkozunk az idősekkel. Sokkal többet érdemelnének, mint amit kapnak tőlünk és ez baj. Régen nekem sem tűnt fel, de mostanában egyre jobban zavar. Én nagyon szeretem az öregeket, tök jó fejek, baromi jó tanácsokat adnak, hihetetlen hálásak minden apró figyelmességért és rengeteget lehet tőlük tanulni.

Vigyázzatok jobban rájuk. Beszélgessetek velük. Százszor jobban megéri velük tölteni az időt, mint internetezéssel.